A GERJE-SZTÖK HVK tervezési területe 13 települést foglal magába a ceglédi statisztikai kistérségből, melyek közül 4 város és csak külterülettel jogosult települések. A tervezési térség lakossága 33.386 fő.
A települések összes területe 112 276 hektár, ami Pest megye területének majd 19 %-a. Elhelyezkedését tekintve - földrajzi értelemben - a Duna-Tisza közi síkvidékhez tartozik, azon belül két kistáj találkozásánál fekszik, melyek közül nagyobb része a Pilis-Alpári homokhát, míg kisebb részt a Gerje-Perje-sík kistájhoz sorolható.
A térség helyi társadalmai, részben tanyás múltjukból és jelenükből fakadóan széttöredezettek. Ezért bár a civil szervezetek száma (212 szervezet) és tagsága számottevő, aktivitásuk az utóbbi években növekvő, de alapvetően nem jelentős.
Az Ceglédi kistérség a Tápió völgyével együtt egy egységes, a különböző típusú vállalkozások alacsony számával jellemezhető mezo-régiót, ú.n. 'belső perifériát' alkot. Ebben az egész mezo-régióban egyedül Cegléden és Dánszentmiklóson átlagos a vállalkozások 10 000 lakosra vetített száma; a Ceglédi kistérség észak-nyugati csücskének néhány településén (Ceglédbercel, Albertirsa, Mikebuda) átlag alatti ugyan, de még elfogadható sűrűségű; a térség nagyobb részén azonban mélyen átlag alatti a mutató értéke. Ez mindenképpen azt mutatja, hogy nemcsak az egyéni vállalkozások száma nagyon alacsony a térségben, a közepes méretű társas vállalkozásokban is hiány mutatkozik, Abonyban és Nagykőrösön mindenképpen.
A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia az Európai Unióban alkalmazott, a hazai vidékfejlesztési politika gyakorlatának is megfelelő legfontosabb alapelveket követi. A fő célkitűzések olyan keretjellegű programcsomagot vázolnak fel, amely lehetőséget kíván adni a vidékfejlesztésben közreműködő szereplők önálló mozgásterének (szubszidiaritás), feltételezi a hatáskörök decentralizációját, ösztönzi a közreműködő szervezetek partnerségi viszonyainak kialakítását, a tervezés és megvalósítás demokratizmusát, valamint követi a fenntartható fejlődés elvét.
Ügyfélszolgálati iroda:
Elérhetőség: 2745 Kőröstetétlen, Kocséri út 8.
Telefon: 30/687 9789
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Nyitva tartás:
Hétfő – Csütörtök: 8.00 – 16.30 óráig
Péntek: 8.00 – 14.00 óráig